Története
A honfoglalás idején Solt területét Árpád fejedelem foglalta el, majd halála után fiának, a fejedelmi méltóságot is betöltött Soltnak, a település névadójának szálláshelye volt.
A középkorban Fejér megye solti székeként tartották nyilván. Írásban Solt település nevével először egy 1145-ös keltezésű oklevélben találkozunk, amiben a Soltról Dunapatajra vezető utat említik. A XI-XIII. században Solt a kalocsai érsekséghez és a királyi birtokhoz tartozott. Városnak, azaz oppidumnak először 1384-ben említik.[3]
Solt virágzását a török hódoltság megakasztotta, ezután már csak faluként említették. 1715-ben visszanyerte mezővárosi rangját. fontos dunai átkelőhely szerepének köszönhetően, majd a kiegyezést követően közösségé minősítették vissza.
Leírás a településről a 18. század végén:
"Magyar Mezőváros Pest Várm. a’ tőle nevezett járásban, földes Ura Bosnyák Uraság, lakosai reformátusok, fekszik D. Vecséhez, ’s Hartához is 1 1/2 mértföldnyire; határja 3 nyomásbéli, földgye térséges, tiszta búzát, kétszerest, árpát, zabot, szénát terem, szőleje a’ Duna felé szép hegyen van, ’s meglehetős veres bort terem; nádgya elég van, ’s a’ szőlők között szép erdeje, bővelkedik borral, náddal, gabonával, ’s külömbféle marhákat, és lovakat is szép számmal nevelnek, gyümöltsöt bőven terem, házaikat kézi munkával tsináltt dombokra építik az áradások ellen; nevezetes jó pintzék találkoznak itten." (Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796–1799)
Az egykori Solt-szék – amelynek 1950-ig központja volt – a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye nevében is élt. Solt fontos átkelőhely volt, melynek védelmére a Rákóczi-szabadságharc alatt sáncot is emeltek itt a kurucok.
A településen történt, 1928. március 18-án a hazai tűzoltástörténet egyik legsúlyosabb mozitüze: a helyi ipartestületi székházban rendezett filmvetítés vége felé kitört – azóta sem teljesen tisztázott okokból bekövetkezett – tűzesetben 46 fő sérült meg, közülük hat ember életét nem lehetett megmenteni.
Az 1930-as években felépült Duna-hidat a második világháborúban felrobbantották a német csapatok; az 50-es években épült fel a jelenlegi híd. Határában az Alföld hajdani löszfelszínének két tanúhegye maradt meg, a Solti-halom (125 m) és a Tétel-halom (114 m).
A városi címet 1997-ben kapta meg újra.
A településhez kötődik az aranykulcs legendája, mely szerint a város IV. Bélától két aranykulcsot kapott, amiért lakosaik elbújtatták őt, az akkor még túlnyomórészt mocsaras, lápos vidéken a tatárok elől. A kulcsokat a református templom tornyában őrizték, ami azonban egy villámcsapás következtében leégett, a kulcsok elolvadtak és eltűntek. Írásos bizonyíték nincs arról, hogy a kulcsok tényleg léteztek, de a település címere őrzi őket.
Régészetileg kiemelkedő jelentőségű a Tételhegy,[5] melynek területe a bronzkortól a XVI. századig lakott volt. Kedvező fekvése miatt többször is a régió központi helye lehetett. Az első régészeti emlékekre az 1860-as években bukkantak, amikor egy kápolna maradványait találták meg. 2005-től Szentpéteri József régész vezetésével végeztek kutatásokat a területen. Feltárták a középső bronzkori Vatya-kultúra (Kr. e. 1700–1350) népének egykori településmaradványait és temetőjét, ezen kívül a késő bronzkori urnamezős kultúra népességének földvárát, illetve római faragott köveket. Egyes feltételezések szerint a Tételhegy késő avar kori uradalmi központ Kr. e. 613–614-ből származó, Heraclius Contstantinus bizánci császár által vert bronz érme. 1951-ben a Tételhegytől északra három avarkori sír került elő, 2013-ban pedig a síroktól nem messze egy késő avar kori település maradványait tárták fel. 1907-ben honfoglalás kori temetőt is találtak a területen, melynek leleteit a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik.
A 2005–2013 között végzett ásatások során feltártak egy Árpád-kori templom körüli temető 126 sírját, valamint Árpád-kori településnyomokat. 2007–2009 között a hegy északnyugati részén XIV–XVI. századi templom maradványai kerültek elő. Tétel és Solt mindig külön településként szerepel az írásos emlékekben. Egy 1496-ból származó irat szerint Tétel Parlagi Pál és László fiainak egykori családi birtoka volt, majd 1478-ban I. Mátyás kezébe került. A XVI. században a település elpusztult, melynek bizonyítéka számos égett, kormos betöltődésű gödör. A török hódoltság idejére a Solt környéki települések közül egyedüliként Tétel néptelenedett el, és lett később Solt része
.Forrás.wikipédia